Benyó Edit
+36 70 636 9179
Monor, Petőfi Sándor utca 8., Budapest

A porckorongsérv (gerincsérv)

Gerincünk 24 valódi és 9-10 álcsigolyából áll, az utóbbiak - néhány elcsökevényesedett farokcsigolya mellett - összecsontosodva alkotják a keresztcsontot. A valódi csigolyák (7 nyaki, 12 háti és az 5 ágyéki) alkotják a tulajdonképpeni gerincoszlopot. Egy-egy csigolya a nagyjából henger alakú csigolyatestből, a csigolyatest két oldaláról induló csigolyaívekből, az ívek két oldaláról induló keresztnyúlványokból és a hátrafele irányuló tövisnyúlványból áll. Az egymás felett levő csigolyák csigolyalyukai egy csövet alkotnak - ez a gerinccsatorna. A gerinccsatornában található egy burokban a gerincvelő és az abból kilépő ideggyökök.

Az egymás feletti csigolyanyúlványokon kis bevágások vannak, amelyek együttesen kis lyukat alkotnak - ezt csigolyacsatornának nevezzük. Ezen a lyukon lépnek ki a gerincvelőből az ideggyökök, hogy aztán izmaink mozgatásáért, illetve külvilág ingereinek (hideg, meleg, fájdalom stb.) érzékeléséért felelős idegekké álljanak össze. Ha az ideggyök sérül, akkor az általa ellátott izmok mozgatása is sérülhet, illetve egy adott területről az érzések nem jutnak el az agyba, azaz érzészavar, zsibbadás, érzéskiesés következik be. A porckorong egy, a csigolyatestek között elhelyezkedő porclemez, ami egy külső rostos gyűrűből és egy belső puhább, zselészerű anyagot tartalmazó részből áll. Feladata az, hogy rugalmas összeköttetést biztosítson a csigolyák között, ezáltal biztosítva a gerinc hajlékonyságát.

Porckorongsérvnek azt az állapotot nevezzük, amikor a rostos gyűrű elszakad, a puha kocsonyás anyag kitüremkedik, és leggyakrabban a kilépő ideggyököket tartalmazó csigolyacsatornában, vagy ritkábban középen a gerinccsatornában jelenik meg. Az első esetben egyoldali fájdalom, érzéskiesés jelentkezhet, a második esetben mindkét oldalra kisugárzó tünetek jöhetnek létre, sőt - ha ez a nyaki vagy háti szakaszon következik be - a gerincvelő is nyomás alá kerülhet. Ilyenkor az érintett szakasz alatti összes idegfunkció sérülhet, szélsőséges esetben a beteg mindkét lába megbénulhat, érzéketlenné válhat, elvesztheti a vizelet-, illetve széklet-visszatartási képességét. Rizikófaktorok Mivel a gerinc eredetileg a négylábú életmódhoz alakult ki, és felegyenesedett életmóddal járó, tengelyirányú terhelésre érzékenyebb, ezért minden, ami jelentős súlyterheléssel jár (elsősorban a túlsúly, nehéz terhek emelése), fokozza a gerincsérv kialakulásának kockázatát. Mivel a gerincet ért terhelés jelentős részét át tudják venni a gerincet körülölelő, úgynevezett mélyhátizmok, így ezek edzetlensége is fokozza a rizikót. Amennyiben a gerinc természetes görbületei elvesztik harmonikus jellegüket (ülő életmód, állandó kényszertartásban végzett munka, gerincferdülés esetén), akkor egyes gerincszakaszok túlterhelődnek, így ezeken a szakaszokon fokozottabb a gerincsérv rizikója.

Kezelés

Ha már jelentkeztek a tünetek, a legtöbb esetben izületi kimozgatással, masszázzsal, és ha kell gyógytornával lehet gyógyítani. Elkerülve a műtétet. Ha időben kezelve van a gerinc, akkor megelőzhető a gerincsérv kialakulása!